Üdvözlök minden egyes hokirajongót és magyar szurkolót Rigából! Hihetetlenül jó érzés volt látni a csarnokban a magyar drukkereket, akiknek a hangja is hallatszott, pedig a házigazda ellen játszottunk! Fantasztikus, hogy ilyen sokan és ilyen sokat utaznak azért, hogy szurkoljanak a magyar válogatottnak. Leírhatatlan érzés ez számunkra.
Nem volt egyszerű az első harmad, de az eredményt tekintve nagyon jól jöttünk ki az egészből. Szuper Levi ragyogóan védett és a csapat is önfeláldozóan játszott.
Látható volt a lettek elleni találkozón, hogy milyen játékerőt képvisel egy stabil A-csoportos válogatott, és mi a realitás, amelyről oly sokat beszéltünk már.
A második harmadban minden egyes alkalommal sikerült visszakapaszkodnunk – csodával határos módon, és hatékony emberelőnyjátékkal.
A harmadik harmadra azonban felőröltek minket, és elkövettünk egy-két hibát, amit könyörtelenül kihasználnak ilyen szinten... Az 5–3 szebb eredmény lett volna, de érzésem szerint a csapat mindent megtett! A mi sorunk gólja persze nagyon hiányzott és nehezítette a helyzetünket a sok kiállítás is – a későbbiekben ezeket mellőznünk kell.
Érzésem szerint abszolút nem vallott szégyent a válogatott, ennyi kiállítással nehéz megbirkózni. Az utolsó két gólért viszont kár.... de ha valaki játszik, abban benne van a hiba lehetősége...
Megpróbáljuk az olaszok ellen is a csodát, de tudjuk, mindegyik mérkőzés nehéz lesz. Más stílusú az olasz és az ukrán együttes is. Mi megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot,és meglátjuk mire lesz elég.
Nagyon szépen köszönöm a biztatásokat, és a kérdéseket, amit a kommentekben írtatok nekem.
Toti nevű hozzászóló kérdésére válaszolva, mindenféleképpen szakítunk rá időt, hogy készíthessetek velünk egy közös fotót, ez a minimum, ha már valaki ekkora utat megtesz azért, hogy szurkoljon.
Úgy tudom, hogy szombaton lesz edzésünk délben, péntek ugye az olaszokkal játszunk.
imi79 kérdését is köszönöm a „ketyegőmmel” kapcsolatban. Jól vagyok, mint azt a pályán is látni. Szerencsére jól bírja a szívem a terhelést. Szerencsére túlzott volt a riadalom, akkoriban történt több haláleset a futballisták között, ezért is figyeltünk oda jobban. Azóta folyamatos ellenérzés alatt állok, három havonta járok kontrollra, és szerencsére semmi probléma sincs.
Kedden sajtótájékoztató volt a hotelben, ahol lakunk. Jómagam nem vettem részt ezúttal, elég sokszor szerepeltem már, most másoknak is volt lehetősége nyilatkozni. Addig mi egy közös ebéden vettünk részt, amíg ők a rendezvényen voltak.
Csendes pihenőt követően 18.30-kor találkozó és egy rövid megbeszélés, majd 19 órától közös vacsora a program. Korán lefekszünk aludni, ugyanis hajnali négykor indulunk a reptérre… Ahogy már írtam korábban, frankfurti átszállással érkezünk meg Rigába. Egy szerdai átmozgató edzést követően csütörtökön a házigazda ellen kedzdjünk meg az olimpiai selejtezőtornát.
Bár az utolsó percig reménykedtünk, és küzdöttünk, már matematikailag sincs esély elérni a rájátszást érő helyeket az EBEL-ben. Azért a végén kiderült, hogy mire vagyunk képesek, ha teljes csapattal játszunk. Ez a szezon 52 meccséből sokat mondok, ha 10-szer előfordult…
Sokat elárul, hogy az idei 6 otthoni találkozónkon a megszerezhető 12 pontból 9-et itthon tartottunk. Ráadásul sikerült egy rekordot is felállítani azzal, hogy 10–1-re vertük az Innsbruckot. Azon a héten egyébként 3–0-ra vertük a Ljubljanát, és 5–1-re a Jessenicét.
Ezek az eredmények azt mutatják, hogy jó úton haladunk. Több pontot értünk el, mint tavaly, ebben is tapasztalható a fejlődés. Az elején parádésan kezdtünk, mindenki biztos volt abban, hogy szereplői leszünk a rájátszásnak, véleményem szerint, ha nincs az eltiltás hullám, akkor ez a cél meg is valósul…
Úgy érzem, hogy ennek ellenére pozitív szezont zártunk. Több pontot gyűjtöttünk, mint tavaly, és talán sikerült megfelelnünk a szponzoroknak, és a csodálatos közönségünknek. Fantasztikus, hogy minden találkozón telt ház van. Nagyon remélem, hogy sikerült némi örömet szerezni az utóbbi időben nekik a játékunkkal és jó élményekkel mentek haza a meccseinkről.
Két nem éppen könnyű összecsapás van hátra, az olimpiai selejtezők után a Salzburggal és a Béccsel mérkőzünk. Igyekszünk pontot csenni ellenük, úgy érzem, hogy ebben a bajnokságban nincsenek lefutott párharcok, és presztízs szempontjából is fontos lesz, például a bécsieknek, hiszen az első helyért küzdenek, nem mindegy nekik, mit játszanak az utolsóelőtti helyen álló együttessel. A Salzburgnak pedig mi szeretnénk visszavágni, hiszen számunkra elég érdekes eredményt játszottak a Ljubljanával…
Hétfőn találkozott a válogatott keret, az első közös edzésünk a káposztásmegyeri jégcsarnokban volt. Pat Cortina szövetségi kapitány úgy látja, hogy nincs már arra szükség, hogy összeszokjunk, hiszen ez a „kis család”, már elég sok időt együtt töltött.
Mi, Volán-játékosok három napot pihenhettünk, amire nagyon rég volt példa. Péntek, szombat és vasárnap sem volt edzésünk. Remélhetőleg ez a pihenő elég volt a feltöltődésre.
Amikor a válogatottal jégre megyünk, mindig egy plusz motiváció, hogy a nemzeti színekért harcolhatunk. Ráadásul az elmúlt évek eredményei miatt óriási a felhajtás körülöttünk, és ez is feltüzeli a csapatot. Hétfőn és kedden is az újpesti jégpályán edzünk, ez alatt a rövid idő alatt kell felpörögnünk. Szerdán már Rigában lesz egy kis átmozgató edzés a hosszú utazás után, amely hajnali négykor(!) veszi kezdetét. Frankfurti átszállással érkezünk még az olimpiai selejtező helyszínére.
Csütörtökön, magyar idő szerint 18 órakor, a házigazda lettekkel találkozunk, akikkel már rég játszottunk, de tudjuk, hogy nagyon jó erőkből állnak. Az olaszokkal tavaly egy Euro Challange-tornán találkoztunk, az ukránokkal pedig (ki ne emlékezne rá…) tavaly Szapporóban. Sokan egy legyintéssel elintézek Ukrajnát – mondván már legyőztük őket – de tudjuk, hogy az is pokoli nagy csata lesz. Mi mindent megteszünk, ahogy azt már talán megszokhatták tőlünk az elmúlt években, meglátjuk, mire lesz ez elég.
Mindig elmondom, hogy ennek a tornának, nem mi vagyunk az esélyesei, sőt minden pont bravúrnak számít. Viszont az elmúlt időszakban bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk csodát tenni. Reálisan kell nézni az esélyeket, de tudjuk jól, hogy evés közbe jöhet meg az étvágy…
Először is engedjék meg, hogy minden kedves olvasónak és jégkorongrajongónak boldog új évet kívánjak!
A tavalyi év igazán különleges volt számunkra, olyan sikert értünk el, amiről csak álmodoztunk, mióta gyerekekként felhúztuk a korcsolyát a lábunkra. Szapporóban valóra vált az álom, ezért dolgoztunk egy életen át, tényleg hihetetlen érzés volt, hogy mindez megvalósult.
A 2009-es év is több szempontból különleges lesz. Az Alba Volánnal szeretnénk jól zárni az EBEL-t, esélyünk van a rájátszásra, nem adjuk meg magunkat. Ez amúgy sem szokásunk…
A válogatottal pedig két fantasztikus verseny vár ránk. Először február elején Rigában olimpiai selejtezőn veszünk részt, míg májusban az A-csoportos világbajnokságon Szlovákia, Kanada és Fehéroroszország csoporttársaként. Az olimpiai selejtezőn a házigazda Lettország, valamint Olaszország és Ukrajna lesz az ellenfelünk. Hallottam már olyan véleményt, hogy az ukránok ellen könnyű dolgunk lesz, hiszen áprilisban Szapporóban legyőztük őket. Sajnos nem ilyen egyszerű a helyzet, minden pont megszerzése bravúrnak számít majd ezen a tornán is.
Nem lett könnyebb a szövetségi kapitány dolga az elmúlt időszakban, továbbra is 40-50 játékos közül tud válogatni, és akkor még nem voltam pesszimista a létszámot illetően.
Elképesztő, hogy milyen világba csöppenünk, a Nemzeti Sportban is megjelent, hogy a 2010-es vb-re hogyan készülnek a németek. Azt tervezik, hogy a Veltins Arena, a Schalke labdarúgó-stadionja lesz a nyitó mérkőzés helyszíne. Ennek pedig egyetlen oka van, a csúcsdöntés szándéka. A szervezőbizottság is jóváhagyta, hogy itt legyen a találkozó, amelyre 75 976-ra növelik a stadion befogadóképességét, s ezzel megdöntenék a University of Michigan (Wolverines) és a Michigan State University (Spartans) meccsének 74 554-es rekordját.
Ez azért jelzi, hogy milyen irányba halad a sportág, nekünk pedig nagy-nagy öröm, hogy sikerünk után Magyarországon is népszerűvé vált a jégkorong. Sokan mondják is, hogy hokinemzetté váltunk, de ez egyelőre csak vicc.
Visszatérve az Alba Volánra, rendkívül fontos két meccs előtt állunk, a Linz és a Ljubljana elleni csatákat meg kell nyernünk, hogy meglegyen a rájátszás. Jól zártuk az előző évet, nagyon szép győzelmet arattunk december 30-án a Klagenfurt ellen. Ezzel valamelyest visszajött a remény célunk elérésére.
Január 29-ig még heti három találkozó vár ránk, szerencsére már lejártak az eltiltásaink, ami nagyon akadályozta a csapatot. Nem akarunk kifogásokat keresni, de nagyon nehéz 15 emberrel végigjátszani egy-egy EBEL-meccset, jóval több időt kell a jégen tölteni, mint a megszokott 25 perc. Gyakorlatilag ugyanazoknak kellett volna kihasználniuk az emberelőnyt, akik előtte nagy nehezen kivédekezték az emberhátrányt.
Az elején remekül szerepeltünk, de az eltiltások, büntetések, valamint hogy nem feltétlenül kiegyensúlyozott a bíráskodás, megnehezítette a dolgunkat. Ennek ellenére, mint írtam, nem adjuk fel!
A sportban nincs ha, ezt nagyon jól tudom, de mégis: ha nincs ez a mizéria, simán ott vagyunk a rájátszásban. Persze az is közrejátszik, hogy a remek kezdés után már sokkal jobban felkészültek ránk az ellenfelek. Azt is látni kell, hogy nálunk a legeredményesebbek között a magyar játékosok neveit találjuk, ami azt is jelzi, hogy szerény büdzsénkből nem futja olyan minőségű légiósokra, mint csoporttársainknak.
Végül nagyon köszönöm olvasóim szimpátiáját, példátlan ahogy kiállnak mellettünk a szurkolók. Raon üzenete számomra különösen megható volt („Bármi történjen, bármit hallasz-olvasol, egyet ne feledj: ez itt sosem reális kép. Lehet, hogy a neten keresztül ötvenen kritizálnak, a meccseinken jön harminc bekiabálás, de akkor is kimegy több ezer szurkoló, hogy megnézzen titeket, akárhány vereség is jön. Na, ez az EGYETLEN igazán reális visszajelzés!") Tényleg nagyon sok erőt adnak nekünk ezek az üzenetek!
Túl sok időnk nem volt az ünneplésre, már Innsbruck felé döcögünk a buszon. Este felrohantunk a közös vacsorára, utána pedig Fehérvárra mentünk, hiszen reggel már indultunk is a következő EBEL-mérkőzés helyszínére.
Fizikálisan és mentálisan is össze kell kapnunk magunkat, amennyire csak lehet, mert újra visszakerülünk a „mókuskerékbe”. Most kizárólag az Alba Volánra és a soron következő találkozókra koncentrálunk. A rigai torna még távoli, addig még rengeteg klubmérkőzés vár ránk, most csak arra figyelünk.
Az olimpiai esélyekről azt gondolom, hogy mivel négy csapat lesz a selejtezőcsoportban, így 25 százalék az esélyünk… A viccet félretéve, az a torna teljesen más lesz, nem kötelező győzelmeket kell aratnunk, hanem minden meccsen bravúrt kell elérni. Még a pontszerzéshez is a legjobb teljesítményünket kell nyújtanunk Lettország, Olaszország és Ukrajna ellen.
Mint írtam korábban, a kötelező győzelmek mindig nehezek – szerencsére nekünk sikerült megoldanunk a feladatot. Az első két találkozón, a szerbek és a horvátok ellen könnyedén nyertünk, míg a litvánok ellen akkor volt némi probléma, amikor feljöttek egy gólra, de hál’istennek 3–2-nél gyorsan ütöttünk még kettőt.
Az, hogy ilyen helyzetekből mi tudunk jól kijönni, nagyban köszönhető annak, hogy az osztrák bajnokságban edződünk. Persze más az EBEL, és más volt ez a torna. A szerbek, a horvátok és a litvánok ellen nekünk kellett nyomást gyakorolnunk az ellenfélre, míg Innsbruckban inkább oda-vissza játék zajlik majd.
A többi csapat játékosai is a válogatottakban játszottak a hétvégén; az osztrákok egy Challange-tornán vettek részt, és annyi előnyük van, hogy ők csütörtökön, pénteken és szombaton léptek jégre, tehát volt egy napjuk pihenni… Remélem, ez a különbség a kedd esti találkozón nem fog meglátszani!
A Rider nevű olvasó kérdezte a kommentezők között, hogy mi volt a gond a 18 fokos hőmérséklettel, ez hidegnek, vagy melegnek számít-e? Nos, általában 10 fok alatt szoktunk játszani, de néhol már mínuszba megy le a hőmérséklet. Nem tudom, hogy használták-e a klímát a Papp László Budapest Sportarénában, de nagyon meleg volt, és kicsit a jég is kásás volt. Megfordítva a dolgot, körülbelül olyan ez, mintha a strandröplabdázók 2-3 fokban játszanának…
Ezúton is szeretném még egyszer megköszöni a közönségnek a biztatást: nagyon jó érezni, hogy ilyen sokan szimpatizálnak velünk!
A kötelező győzelmek mindig a legnehezebbek, de szerencsére pénteken és szombaton is jól működött a gépezet. Mindkét selejtezőnkön volt egy-egy gyengébb periódusunk, de ez a végeredményen nem látszik.
Mindkét együttest nagyobb arányban vertük, mint korábban, ez pedig betudható annak is, hogy hazai pályán játszhattunk. Fantasztikus érzés 8-9000 ember előtt jégkorongozni, és érezni a szimpátiát, ami körülvesz minket. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki kilátogatott a találkozóinkra, és természetesen azoknak is, akik a tévé előtt szurkolnak nekünk.
Remélem, hogy ez a fejlődésünk jele is, hogy ilyen könnyedén vertük az egyébként szintén sokat javuló horvátokat. A vb-n sokkal nehezebb meccset játszottunk ellenük, akkor 35 perc telt el, mire megszereztük a vezetést.
Már elmondtam máshol is, hogy kicsit nehezen szokom meg a18 fokos klímát, ami a Papp László Budapest Sportarénában van, nehéz így jégkorongozni, de lassan ezt is megszokjuk.
Nem szabad lebecsülni a litvánokat, még akkor sem, ha mindenki gálaelőadást vár holnap és bizonyára mindenki emlékszik rá, hogy könnyedén vertük őket áprilisban.
Szinte minden postban megírom, minden interjúban elmondom, hogy lépésről-lépésre haladunk, most csakis a litvánok elleni mérkőzésre koncentrálunk.
Holnap este, az utolsó itthoni selejtező után térjünk vissza a vancouver-i esélyeinkre, addig csak soron következő feladat megoldására kell törekedni.
Óriási meglepetés volt számomra a keddi sajtótájékoztató, ilyen nagy újságírói érdeklődést még nem tapasztaltam. Megtisztelő a média figyelme, mi ezt eredményeink elismerésének tartjuk.
Reméljük, hogy a figyelemfelkeltés, a megfelelő beharangozás hatása megmutatkozik majd a hétvégén, és sokan lesznek a november 7. és 9. között zajló olimpiai selejtezőkön.
A jegyárak talán nem is annyira borsosak a mérkőzéseinkre, bár tudom, hogy sokaknak ez is nagy pénznek számít: az úgynevezett III. kategóriás helyekre 1000, a II. kategóriásokra 1500, az I. kategóriásokra 3500 forint a jegy, a VIP-belépő pedig 7500 forint. A belépők egy napra szólnak, mindkét mérkőzésre.
A „szapporói csoda” óta először játszik újra együtt a válogatott, ráadásul itthon szerepelhetünk. Bízhatunk tehát a nagy érdeklődésben.
Mindenki azt mondja, mi vagyunk a legesélyesebbek, és könnyedén továbbjuthatunk csoportunkból. S valóban, Litvánia, Horvátország és Szerbia is verhető ellenfél, ám én amondó vagyok, ne érezzük magunkat máris Rigában, vagy Oslóban, a februári selejtezők lehetséges helyszínén.
Magasra tettük a mércét, és talán most fordul elő először, hogy mindenki elvárja tőlünk a továbbjutást. Mindig azt tartottam, hogy lépésről lépésre kell haladnunk, mindig a soron következő feladatra koncentrálva. Hát most itt a feladat, hogy esélyesként megnyerjük a tornát!
Elcsépelt közhelynek hangozhat, de tényleg olyan érzésünk volt, amikor most ismét találkozott a keret, és megérkezett közénk Pat Cortina is, mint amikor újra együtt van a nagy család.
Sajnos Gröschl Tomi és Szélig Viktor nincs itt, de szerencse elég nagy a keret, és ha pótolni nem is tudjuk őket, nem lesz gond a hiányuk.
Rengeteg szárnyait bontogató fiatal készült velünk a bő keret tagjaként. Volán-játékosként jól ismerem valamennyiüket, és folyamatosan ösztökélem, csipkedem őket, hogy hajtsanak mind jobban és jobban. Igyekszünk nevelni, felkészíteni, beilleszteni az ifjú tehetségeket.
Szó sincs arról, hogy valaki is fékezné, visszafogná pörgésüket, inkább arra sarkalljuk őket, hogy 150%-ot nyújtsanak. Szerencsére jól nevelt „gyerekek”, minden edzésre úgy érkeznek, hogy hozzák nekünk a nagymama készítette friss süteményeket, ahogy azt a magunkfajta matuzsálemek ki is érdemlik. Hiába na, jól tudják, mi a tisztelet…
Egyébként rengeteg gratuláció érkezett a Jégkorszak című kiadvány kapcsán, amely október 22-én jelent meg. Nekünk is szívmelengető büszkeség, hogy ilyen igényes könyv készült rólunk, amely bemutatja pályafutásunkat. Most is kellemes erről beszélni, de talán majd 5-10 év múlva fogjuk fel igazán, milyen fontos volt, hogy megörökítsék a velünk történteket, a magyar jégkorongsport felemelkedésének mozzanatait. Fantasztikus érzés lesz akár évtizedek után is felidézni, mit is értünk el egykoron...
Október 22-től kapható a Jégkorszak című kiadvány, amelyben történeteket olvashatnak rólunk gyerekkorunktól egészen a szapporói sikerig. Óriási megtiszteltetésnek tartjuk, hogy egy ilyen kisebb könyv jelenhetett meg, mindezt az elmúlt 10-15 év elismerésének tekintjük.
A magazinban igényes képeket láthattok, a fotózásról pedig werkfilm is készült, amelyet meg is mutatok nektek.
Már volt némi rutinunk, az idén elég sok helyre hívtak minket, amit egyáltalán nem bánunk. A legkellemetlenebb az volt, amikor egy 28 fokos teremben még ránk adtak egy „pufikabátot”.
Viszont jót nevettünk egymáson, ugyanis egyikünk sem keveset izzadó fajta, ezért a sminkeseknek rengeteg dolguk volt velünk.
Bár a sereghajtót fogadjuk, nem kevésbé lesz izzasztó a ma esti Ljubljana elleni találkozó. Nem lesz könnyebb, mint a Wien, illetve a Jesenice elleni csata, hiszen felépültek a szlovénok sérültjei, ráadásul új edző irányítja őket, tehát még motiváltabbak lesznek.
Egyébként is tapasztaltuk már, hogy ebben a bajnokságban nincs könnyű mérkőzés. Idáig talán egyetlen harmad volt, amelyben nem volt kiélezett harc, az Innsbruck elleni 5–0-ra megnyert találkozón az utolsó játékrész.
Az előző meccsekkel nagyon elégedettek vagyunk, hiszen az első két helyezett ellen hoztunk pontot, ami hatalmas bravúr.
Egy héten belül háromszor is itthon játszunk, az említett Olimpia Ljubljanán kívül az EC KAC-ot fogadjuk vasárnap, kedden pedig a Black Wings Linz jön Fehérvárra.
Ez nem jelenti azt, hogy nem buszozunk eleget, hiszen pénteken épp az egyik legtávolabbi helyszínre, Salzburgba utazunk, majd október 31-én Innsbruckba.
Még egy gondolat a végére. Nagyon megrázott minket Alekszej Cserepanov halála, mint mindig, amikor egy sportoló meghal, ráadásul az orosz fiú mindössze 19 éves volt.
Ugyanakkor nagyon érdekes volt, amit Papp Lajos professzor mondott – aki egyébként korábban engem is kezelt –, miszerint naponta 40 ilyen hirtelen haláleset történik, de egy sportoló esetében mindenki felkapja a fejét.
Azt gondolom, a történtek után szép gesztus, hogy visszavonultatták a mezét, tehát az Avangard Omszk csapatában soha senki sem viselheti a 7-es számot.
Evés közben jön meg az étvágy, ahogy szokták mondani, de mint azt már korábban írtam, tudtuk, hogy egyik sorozat sem tart örökké, és azt is, hogy mi a realitás. Bár sokan a bajnokság esélyeseként is emlegetnek minket, továbbra is a nyolc közé kerülés a valódi célunk.
Az előző három mérkőzésen kissé dekoncentráltak voltunk, és a szerencse sem állt mellénk, ám ezzel nem érdemes foglalkoznunk, hiszen nagyon sok meccs van, és lesz ez még másként is.
Egyik hetünk sem könnyű ebben a szezonban, de ez a hét az egyik legdurvább. Megyünk Bécsbe a Vienna Capitalshez, pénteken jön hozzánk a HC Innsbruck, majd idegenben játszunk az itthon szoros meccsen 3–2-re legyőzött Villach SV ellen.
Lehetséges, hogy ezeken a bajnokikon nem tudom segíteni a csapatot, mert reggel aláfordult a bokám, és megsérültem.
Korábban már javasoltam a szövetségnek, hogy keressenek külföldön élő, de magyar származású hokisokat, akik erősíthetnék a magyar válogatottat. Ezért is nagyon örültem Aaron Voros szándékanak, hogy a csapattársunk legyen.
Azt azonban látni kell, hogy mindez pénzkérdés! Tudtommal ugyanis Voros akkor szerepelhet a válogatottban, ha az állampolgárság megszerzése mellett legalább két évet új hazája bajnokságában szerepel. Azt az utat kellene bejárnia tehát, mint korábban például Sille Tamásnak.
Természetesen nagyon nem bánnánk, ha Aaron Voros tegyük fel az Alba Volánt erősítené – persze ez nem kis költséggel járna, de azt gondolom, megérné.
Köszöntelek benneteket újra a blogomon!
Ismét fókuszba kerül a jégkorong, a magam részéről pedig ebben a naplóban igyekszem minél több bejegyzéssel, benne minél több érdekességgel szolgálni nektek az elkövetkező szezonban.
Nem lesz könnyű dolgunk, épp most számoltuk a többiekkel, hogy közel 150 nap alatt 54 bajnoki meccsünk lesz, plusz a válogatott találkozók. Szeptember 19-től február 15-ig az Erste Bank Ligában (EBEL) csaknem minden héten háromszor lépünk pályára.
Az EBEL-ben szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, ezzel a felsőházi rájátszásban folytathatnánk a szereplésünket. Reméljük, jobban sikerül a kezdés, mint az előző bajnokságban, amikor 15 találkozón nem tudtunk nyerni. Úgy érzem, sem a bírók, sem Fortuna nem volt velünk akkor.
Továbbra is úgy vélem: a legfontosabb, hogy lépésről lépésre haladjunk, és ismét előnyt kovácsoljunk abból, hogy hetente többször is kiváló együttesek ellen játszhatunk. Nagyban hozzájárult az A-csoportba való feljutásunkhoz, hogy korábban szerepeltünk az Interligában, valamint előzőleg az EBEL-ben.
A magyar jégkorong számára is hasznos lesz, hogy a bajnokságban tovább gyarapodott a létszám, és a magyarokon kívül már nem csupán a két csíkszeredai csapat indul, hanem az Érsekújvár Stars, a Progym Hargita Gyöngye és Steaua Bukarest is.
Ebben a sorozatban az Alba Volánt a fiataljai képviselik a következő szezonban, míg az első csapatunk a már említett Erste Bank Ligában játszik.
Akinek van kedve kijönni, szeretettel várjuk pénteken Bécsben, illetve vasárnap Fehérváron. Főpróbát tartunk a Vienna Capitals ellen, hogy aztán szeptember 19-én már felkészülten látogathassunk a Black Wings Linz otthonába. Két nappal később a Red Bull Salzburgot fogadjuk Székesfehérváron.
Nem vagyunk a szerencse kegyeltjei – ez volt az első gondolatom miután kialakult a világranglista alapján a jövő évi vb csoportbeosztása. Zürichben játszunk majd Kanada, Szlovákia, és Fehéroroszország csapatai ellen.
Persze nem voltak vérmes reményeink. Mindig is hangsúlyoztuk, hogy a feljutás egy csoda volt. Ahhoz, hogy hosszú távon a legjobbak között maradjunk, még biztosabb háttérre van szüksége a sportágnak.
Természetesen mi mindent megteszünk jövőre azért, hogy a csoda folytatódjon. Egy évünk van még, hogy felkészüljünk, ez idő alatt rengeteget kell még fejlődnünk.
Abból a szempontból viszont szerencsénk van, hogy van még időnk ünnepelni. Ezúton is szeretném meghívni az érdeklődőket június 6-án a Syma-csarnokba, ahol egy közönségtalálkozót tartunk.
Öröm számunkra, hogy még mindig sokat beszélnek rólunk és a blogon keresztül is sokan gratuláltatok. Sportfan nevű hozzászólónknak például kérdése is volt. Érdekelte, hogy nehéz volt-e túllépni a holtponton, amikor a vébén az ukránok 45 másodperc alatt 2 gólt lőttek.
Azt gondolom, hogy parádésan kezdtük az ukránok elleni meccset, senki nem számított ilyen fergeteges produkcióra. A meccs felénél azonban volt egy rövidzárlat, amelyet szokás „magyar betegségnek” elkönyvelni. Pat Cortina azonban közölte, hogy ezt felejtsük el, és az utolsó 20 percbe adjunk bele mindent, ami azt gondolom sikerült is. Az ukránok jóval kevesebbet lőttek kapura, és nem túlzás, hogy több góllal is nyerhettünk volna!
Bebizonyítottuk, hogy mi is tudunk a végsőkig küzdeni, és nem kell a magyar sportolókat megbélyegezni.
Az idei hoki vb-t szakkommentátorként is figyelhettem. Szerintem a világbajnokság méltó volt a szövetség 100. évfordulójának megünneplésére. Eddig a 21. század sportjaként emlegették a jégkorongot, de a mostani játék az már 22. századi volt. Élvezetes, pörgős meccseket játszottak a résztvevők Viccelődtünk is a többiekkel, hogy feltérképeztünk a jövő évi ellenfeleket.
Persze tudjuk, hogy nagyon sokat kell még fejlődnünk. Túl sokat nem lehet elvárni a magyar csapattól, csak amit eddig is megszoktak a szurkolók. Amikor kicsúszunk a jégre, mindent beleadunk, aztán hogy ez mire lesz elég, majd kiderül.
Köszöntelek Titeket!
A fanzone.hu oldalon mostantól én is blogolok, mint például Tóth Timi, Dzsudzsák Balázs és Nemcsik Zsolt.
Két hete poénosan mindennap megkérdezik tőlem, hogy milyen a ”celebélet”? Azt tudom felelni nekik, hogy bár élvezem, hogy mindenhol ünnepelnek minket, nem szeretnék ”bulvárszereplő” lenni, SPORTOLÓ akarok maradni!
Nagyon élvezem a felhajtást körülöttünk, alig teszem le a telefont, már csörög újra. Ezt én egyáltalán nem bánom! Igyekszünk reklámozni a sportágat, remélem, hogy a sok szereplés hasznára lesz például a klubomnak is.
Tudom, mennyire nehéz szponzort találni Magyarországon, de hatalmas fejlesztések szükségesek a jégkorongban.
Álmodni sem mertünk róla, hogy feljutunk az A-csoportba. Ilyen háttérrel pedig egyenesen csoda! Ahhoz, hogy továbbra is sikeresek legyünk, még többet kell hirdetünk a hokit.
Egyébként a siker annak is köszönhető, hogy minket már serdülő korunktól jól menedzseltek. Látszott, hogy jó lehet a korosztályunk, remekül szerepeltünk a korosztályos versenyeken. No persze azt azért akkor sem merte remélni senki sem, hogy az élvonalba juthatunk.
Nagyon jót tett a sportágunknak az Interliga, segített hogy osztrák, szlovén klubok ellen játszhatunk. Az is hasznos volt, hogy sok fiatal kiment külföldre, és az is, hogy légiósok érkeztek.
Ami pedig a legfontosabb, hogy remek szakemberek érkeztek Magyarországra, akiktől rengeteget tanultunk!
Ismerek sportolókat, akik összeroppantak a nagy teher alatt. Nehéz volt összeegyeztetni a sportot és a „fellépéseket”, és ez az eredmény rovására ment.
Mi szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy lesz időnk ünnepelni a sikert, és a „hírverés” nem megy a teljesítményünk rovására. Amikor már a hokira kell majd koncentrálni, már nem leszünk annyira „nagy szám”. Jövő áprilisig van időnk értékelni és kiélvezni a sikert!
Mondják azt is, hogy magasra tettük a lécet a többi sportoló számára, hiszen olimpiai évben vagyunk. Én azt remélem, hogy folytatják az általunk megkezdett sorozatot, és nem lesz annyira egyértelmű az év végén, hogy mi leszünk az év csapata…
Az biztos, hogy hatalmas élmény lesz világbajnokságon szerepelni Kanada vagy éppen Svédország ellen. Nem lehetnek vérmes reményeink a világklasszisokkal szemben, de éppen ezért nem kell idegeskednünk. Élveznünk kell a hokit, és felszabadultan kell játszanunk.
A most zajló kanadai világbajnokságon az első kör után sincs meglepetés, a nagycsapatok többnyire simán győztek. A svédeknek fordulatos találkozón nehéz dolga volt a fehéroroszok ellen, de ők is hozták a kötelezőt.
Ha saját esélyeinket nézem – attól függően persze, hogy most melyik válogatott pottyan ki – 2009-ben a norvégokat, a franciákat, az olaszokat és a szlovénokat tudjuk esetleg megcsípni.
Azt mondtuk, hogy az ukránok ellen 120%-ot kellett teljesíteni, most azt mondom: az A-csoportban 150-et kell az említett csapatok ellen.
Ha sikerülne, az lenne a csoda második fokozata…
Végül egy felejthetetlen Vas Márton találat, amivel minden eldölt!
Egy csodaszámba menő siker után a jégkorong magyarországi fejlesztése a célunk. 2009-ben pedig a világ élvonalában maradni.